2025. január 17.

Új bemutatóra készül a Balassi Táncegyüttes
Szép Szülőföldünk - Békés vármegye nemzetiségeinek hagyománya táncszínházi produkcióban
A Balassi Táncegyüttes új darabbal mutatkozik be 2025. január 26-án Szép Szülőföldünk címmel.
A rendező koreográfus Mlinár Péter, az előadás megvalósításával a Békés Vármegyében élő 6 nemzetiség és a magyarok kulturális örökségét kívánja bemutatni. Ilyen összeállítás még nem készült erről a területről, ezért is született a gondolat a tervezett projekt létrehozására. Terveink között szerepel az előadás Békés Vármegyében történő bemutatása is, különös tekintettel azokon a helyszíneken, melyek nemzetiségi öröksége megjelenik a darabban is.
A több tételből álló darabban látható lesz a Viharsarok több tánctípusa is, lánykörtánc, eszközös pásztortánc, cigány botoló, régi és új stílusú párostáncok, valamint a naptári évhez kapcsolódó népszokások színes válogatása is, melyet a rendező koreográfus, egy vezérfonalra felfűzve és mindezt keretbe foglalva, mintegy egységes matériaként visz színpadra.
A néprajzi hitelességgel összeállított táncos, zenei, viselet hagyomány színpadra állításában az adott etnikummal mélyebben foglalkozó néptáncoktatók, zenészek, énekesek közreműködnek.
A helytörténeti kutatásokban a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum néprajzos munkatársa, valamint a településeken élő adatközlők, szellemi örökséggel foglalkozók segítenek. Néprajzi tanácsadóként országosan elismert szakember közreműködik.
Az autentikus táncanyagra épülő koreográfiák, eredeti népzenei kísérettel lesznek láthatók.
Az eredeti népviseletek az etnikumok viseletkultúrájának legszebb elemeit példázzák.
A szerkesztett műsorban az alábbi nemzetiségek jelennek meg:
szerbek – Battonya, svábok – Elek, tótok – Tótkomlós, románok - Méhkerék, Elek,
cigányok – Szarvas, zsidók, magyarok - Dévaványa, Szeghalom.
Zene: Talléros Együttes
Díszlet: Mlinár Péter, Tóth Kázmér
Jelmez: Mlinár Péter
Szakmai tanácsadó: dr. Felföldi László a MTA munkatársa
Közreműködik: Csasztvan Zsuzsanna – ének
Rendező koreográfus: Mlinár Péter
A bemutató helyszíne és időpontja: 2025. január 26. Csabagyöngye Kulturális Központ
A program megvalósulásához hozzájárult a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Csoóri Sándor Alap, a Halmos Béla program www.halmosbelaprogram.hu , a Nemzeti Kulturális Alap www.nka.hu támogatása.
#balassitanc #halmosbelaprogram #nka #csoorisandoralap
Vissza a hírekhez
2025-01-20 Franciaországi fesztiválra készül a Balassi Táncegyüttes
2024-07-29